AMARÚ

"A valóságos életben nem úgy történnek a dolgok, mint a drámai művészetben: hiányzik a gondos mesterkéz, amely a jelentőst észrevétlenül az előtérbe tolja, hogy az a közönséges szemnek is láthatóvá váljon." - Nicolai Hartmann

Röviden be tudnál mutatkozni? /Pár szóban tudnál mesélni magadról?

Általában mindig azzal kezdődnek a bemutatkozások nálam, hogy meglepődötten felszólalnak a társalgópartnerek "Oh, Amarú? Milyen különleges! Honnan jöttél, milyen eredetű a neved?", így én inkább most úgy kezdeném röviden, hogy: Amarú vagyok. Waponi. Művész. És mindenekelőtt ember.

Hogyan csöppentél bele a művészek világába? Mikor volt az első olyan gondolatod, hogy te ezzel szeretnél foglalkozni?

A művészet életem kezdete óta kulcsfontosságú szerepet játszik a sorsomban, igazán akkor csöppentem bele a művészek világába, amikor mesterem Szász István keramikus, szobrász, és festőművész felkért, hogy legyek a tanítványa. Ekkor még csak 10 éves voltam. Ezt követően kezdett el szépen kirajzolódni előttem, hogy valami olyasféle szakmát akarok majd választani, amelyben kulcsfontosságú szerepet kap a művészet. 13 éves koromban ráeszméltem, hogy a művészet nem egy karrier vagy szakma számomra, hanem az identitásom alapja.

Milyen munkamódszerrel dolgozol? Milyen alkotói utat jártál be mostanáig?

Nagyon intenzív, gyors, és precizitásra törekvő a munkamódszerem. Ez régen is így volt, művészcsemeteként ez egy nagyon ámulatba ejtő tulajdonsága volt a munkafolyamatomnak, később azonban úgy éreztem, ezzel magamat hátráltatom. Aztán rájöttem, hogy ez egy istenadta különlegessége az én művészi munkafolyamatomnak, és már meg tanultam ezt a készségemet úgy kamatoztatni a munkáim során, hogy a gyorsaság nem vesz el a képeim minőségéből.

Több munkafolyamatot is te végzel el egy-egy projekt során, de mégis, mi az, ami a legközelebb áll hozzád? Hogyan definiálnád magad?

Mivel egyedül alkotok, és nem is tudnék senkit sem elviselni, ha a munkámba belenyúlna, így magamat az alkotónak definiálom, és minden egyes pillanatot az ötlet megszületésétől, a kiállítás megnyitásáig én és csakis én szeretek elintézni. A művészetemben hadd legyek isten, hogy a valóélet más területein pedig ember tudjak maradni mindenféle körülmények között.

Hogy határoznád meg a saját stílusod? Nehéz volt megtenni az első lépéseket?

Azt mondják, szürrealista festőművész vagyok, de a törzsi szürrealizmus úttörői közé tartozom, én úgy gondolom. Az első lépéseknek megszületniük kell, de ami még fontosabb, hogy valami igazán csak úgy érheti el a halhatatlanságot, hogy úgy fogan meg, hogy az alkotó azt észre sem veszi. Mivel független alkotóművész vagyok, így számomra nem opció valamely intézményen, vagy közkedvelt közszereplőn keresztül érvényesíteni a művészetem, ha csak az nem én magam vagyok, vagy az esetleg nem-e általam lett létrehozva. Nekem a filozófiám része, hogy a művészetem csak úgy kerülhet a nagyérdemű elé, ha az minden ilyesfajta kompromisszumos dologtól mentes, ezt pedig nem volt sohasem a legegyszerűbb megvalósítani, de mindenért kárpótolt. Nekem nem az a célom, hogy híres legyek, hanem az, hogy elismert. Ez pedig valóban egy kiélezettebb és nehézkesebb útvonal, mint mások hátán felkapaszkodva érvényesülni.

A technikai oldalról beszélhetünk? Milyen technikákat, eszközöket alkalmazol a projektjeid során? Jelenleg milyen felszereléssel dolgozol?

Akármilyen gyermetegen is hangzik, temperával dolgozom, számomra ez vált be a legjobban, mivel gyorsan, precízen, és intenzíven alkotok. Ehhez a munkamorálhoz ez a festéktípus a legmegfelelőbb számomra, bár ritkán használok grafitceruzát is a guaguáimhoz (festményekhez). Most már megengedhetem magamnak, hogy művészfestékkel fessek és művészeknek direkt ilyen célra készült ecsetekkel fessem meg a műveimet, azonban egyáltalán nem zárkózom el a szokatlan anyag és eszköz használatoktól. Sőt utóbbi AMARÚNKIYAEN c. kiállításom fontos része volt, hogy ne csak a standard vászon legyen a médium anyag, hanem más, festésre alkalmas anyagok is. Szeretek játszani az anyagok kompatibilitásával is.

Mindenki számára mást jelent az inspiráló szó. Te hogyan tudsz vele azonosulni?

Az inspiráció az egyik legnemesebb dolog az emberi fogalmak palettáján. Inspiráltnak lenni, és inspirálónak lenni egy művésznek a legnagyobb dicsőség a földön.

A művészetben nagyon fontos az inspiráció. Te miből inspirálódsz, mik azok a dolgok, amik téged megihletnek?

A művészetem meghatározó alappillére a törzsi művészet, és a törzsi ember filozófiája, életről való - az átlagtól nagyon eltérő - bölcs gondolkodása. Mivel genetikailag én is ilyen közegből származom és jövök, pont a városias urbanizált élet hívta fel erre a figyelmemet. Alapvető inspirációt jelent számomra a természet, a tudomány, a gyökereim, a szépművészet, az álmaim, és minden olyan ember és történés az életemben, amely, és aki által csak bölcs öregasszonnyá válhatok az idők során a későbbiekben.

Hogyan választasz témát, honnan meríted az ötletet az alkotásaidhoz? Mi alapján választod meg azt a témakört, amivel aztán hosszabb távon foglalkozol?

Mivel az én művészetemet nagyban meghatározza a tudomány (javarészt a régészet, antropológia, és művészettörténet), így alapvetően e tudományágakban szerzett kutatási séma szerint építem fel a műveim köré kerülő tematikát. Egyébként nagyon kiszámíthatatlan módon történik a témakiválasztásom. Éppen azt választom mindig, amely képes annyira megmozgatni az elmémet, hogy azzal hosszadalmasabban foglalkozni tudjak. Most készülő kiállításom a MINIMÜLISM ez alól egy furcsa kivételt fog képezni, mivel ezen műveim művészetterápiás jelleggel bírnak, és olyan történeteket is megmutatnak majd az életemből, amelyről eddig csak a hozzám nagyon közel állók tudtak.

Az ösztönösség mennyire jellemző a munkáidra? Hogyan kezdesz hozzá egy-egy alkotáshoz, le tudnád írni a folyamatot? Mire van szükséged az alkotáshoz?

A lehető legösztönösebb alkotók egyike vagyok, ez a munkáimon is erősen érződik, olyan síkon mozog, amelyhez az embernek magába kell tekintenie. Sokan mondták már, hogy a képeim olyanok mintha kapuk lennének az emberi lélek és tudat között. Ez nagyon fontos, ezt az irányzatot, és alapból a szépművészetet nem is lehet másképpen csinálni, minthogy ne az ösztönösség legyen az alappillére. Az alkotáshoz szükségem van ingerekre, és olykor egyedüllétre. A ráhangolódásaim extrémek, igazi szürrealista módszerek szoktak lenni. Nem győzök furcsa, akár őrültnek hangzó bohókás helyzetekkel segíteni azon, hogy a flow élmény teljesen magába szippantson. Az impresszió ajtó az ihletettség felé vezető úton.

Mivel kell leginkább "megküzdened" az alkotás során?

Nem igazán van ilyen, én úgy gondolom. Olykor igen megerőltető tud lenni, hogy fizikai formát kapjon tőlem az a rengeteg minden, ami az elmémet tudja néha napján jelképesen túl terhelni, de ez a művészetem, és az alkotói folyamatom része.

Melyik részét szereted leginkább a munkáidnak? Mit szeretsz a legjobban alkotni?

Amikor már elkezdhetem a részleteket kidolgozni rajtuk, mert ekkor kapják meg teljesen az egyéniségüket, ekkor adom át nekik a művészi ujjlenyomatomat.

Munkáid stílus szempontjából feltűnően eltérnek az itthoni fő csapásirányoktól. Mihez tudnád leginkább hasonlítani a művészetedet? Tudatosan alakítod saját stílusodat?

Az én művészetemben az a legjobb, hogy semmihez sem hasonlítható. Nem találni a piacon hozzám hasonló alkotót, nem csak Magyarországon, de egész Európában sem. Az én alkotótársaim egy kontinenssel odébb, nyugatra találhatóak meg. Az én művészetem híd a klasszikus szépművészet, és a törzsi alkotóművészet között. A stílusomat javarészt tudatosan alkotom, de tartalmát tekintve a tudattalanomban rejtőző lehetőségeket engedem érvényesülni.

Tudnál arra példát mondani, ahol a véletlenszerű felismerések befolyásolták az alkotásaidat?

Igen, tizennégy éves lehettem, amikor elkezdtem jobban belekutakodni a családfámba - a családi életemben rengeteg volt a kérdőjel a származásunkkal és a család vándorlásával kapcsolatosan édesapám feléről -, így a már annyira nem gyermeki kíváncsiság győzedelmeskedett felettem, és ennek köszönhetően kezdett el kikerekedni mi is a küldetésem az ősök által ebben az életben. Ez nagyban hozta a véletlenszerű felismeréseket magával sorra, és adott új ösvényeket az identitásom, és a művészi önkifejezésem felé.

Most éppen min dolgozol? Milyen téma érdekel? (Jelenleg milyen témák foglalkoztatnak?)

Jelenleg egy titkos projekten, ami a művészetemet nagyban érinti és hamarosan publikussá is válhat a nagyérdemű számára, illetve dolgozom MINIMÜLISM c. következő kiállítási anyagomon, amely nagyban eltér az összes eddigi publikált és nem publikált munkáimtól.

Te hogyan szoktál szórakozni, mit jelent számodra ez a fogalom?

Számomra a szórakozást az intellektuális programok tudják nyújtani, illetve a természetben töltött elvonulások.

Van-e olyan alkotás, esetleg elismerés, amire különösen büszke vagy?

Nagyon büszke vagyok rá mai napig, hogy 12 éves koromban felajánlották Párizsból a lehetőséget arra, hogy bemutathassam az akkori műveimet a kinti művészetkedvelő közönségnek. Hiába nem éltem a lehetőséggel, akkor is nagyon megtisztelő volt, hogy gondoltak rám. Illetve nagy büszkeségem a debütáló kiállításom az AMARÚNKIYAEN, amellyel 2020-ban mutatkozhattam be a nagyközönség számára. Ennek a tárlatnak az összes művére nagyon büszke vagyok, mert alig egy hónap alatt született meg a 21 darabos tárlatból 17 darab. Az utóbbi két borítómunkámra is nagyon büszke vagyok, amelyet a VIBE zenekarnak és RICK BONA-nak tervezhettem meg.

Milyen elvárásoknak kell megfelelnie azoknak, akik művészként szeretnének boldogulni a jövőben?

Művésznek születni kell, ezt az álláspontot életem végéig tartani fogom, és talán ez a legnagyobb elvárás, hogy az ember eme sorsának eleget tegyen.

Az elmúlt két-három évben mi volt számodra a legdrasztikusabb, a téged leginkább igénybe vevő váltás az életedben?

Több ilyen esemény is bekövetkezett az életemben, de ez úgy gondolom, nem tartozik egy bizonyos körnél kijjebb eső rétegre, mivel nem ez szabad, hogy meghatározza azt, milyen alkotó vagyok, és milyen értékűek a kezem közül ki kerülő alkotások.

Hogyan emlékszel vissza a kezdeti szárnypróbálgatásokra? Vissza szoktad nézni a még lelkes "amatőrként" készített munkáidat?

A kezdeti szárnypróbálgatásaimra visszagondolva, több érzés is el tud kapni. Sokszor, ha visszagondolok, azt érzem, hogy azt a picurka kislányt aki voltam, úgy megtudnám ölelni együtt érzően, csupa szeretettel. 9 éves koromban - amikor volt egy hatalmas és nagyon intenzív fejlődési időszakom -, az akkori osztályfőnököm azt mondta elnagyoltan rajzolok, és hogy kukába valóak a rajzaim, érdemes lenne másra koncentrálnom... Ez egy időben nagyon megtört engem, hiszen egész életemben a művészet és főleg az alkotás volt számomra a leggyógyítóbb tevékenység, illetve mérhetetlenül fájt, hiszen tudat alatt tudtam, hogy ezzel engem is minősít. Sajnos nincs lehetőségem visszanézni az ősmunkáimat, mert hatalmas részüket egy szerencsétlenségnek köszönhetően, középiskolás koromban elhagytam... De! Ami megvan még, azokat boldogan vissza szoktam nézni, ezek a gyermekéveimben készült képeim, és ezekre egytől-egyig nagyon büszke vagyok. Látni bennük a szép fejlődési ívet is. Ezekből pedig akad a szülői háznál, eldobozolva pár darab. Életem első festményét például én őrzöm gondosan.

Milyen tartalmakat fogyasztasz legszívesebben szabadidődben?

Tudományos témájú, kifejezetten a régészeti irányultságomat kielégítőeket, kulturális tartalmakat, amelyek segítik kitágítani az ismereteimet a gyökereimet illetően. Pihentetés képen, pedig rengeteg zenét hallgatok. Non-stop szól nálam a zene, és ha éppen nem alkotok, vagy zenélek, akkor olvasom vagy valamit kreálok a konyhámban.

Hogy látod a művészethez való viszonyulását az embereknek?

Nem is olyan rég még azt gondoltam az emberek temethetik az unokáikat, merthogy a kultúrát és a művészeteket módszeresen gyilkolják meg, kultúra és művészet nélkül pedig nincsen ember. Aztán, most hogy beütöttek az elmúlt időszakban a nagy lezárások a vírust illetően, az emberek rájöttek, hogy megőrülnek, ha nem éri őket művészetekből fakadó gyönyör és érzékenyítés. Úgy veszem észre, hogy igényük lett a művészetekre.

Szerinted a művészet jobb eszköz a kapcsolatteremtéshez?

A művészet neveli, és ez által nemesíti a lelket. A legjobb kapcsolatteremtő eszköz ember és ember, és bizonyos esetekben akár más élőlény, és ember között.

Miben látsz hasonlóságot vagy éppen különbséget a különféle országok művészeit vagy az általuk kiváltott reakciókat illetően?

Azt látom, hogy rengetegen az aktuális trendeknek honolnak, ami ideig, óráig egy biztosnak tűnő talaj, ám csalóka az a biztonság és az ebből fakadóan könnyen megszerezhető figyelem is... Annak ellenére, hogy nem foglalkozom túlzottan mások művészetével, ettől függetlenül nyitott vagyok az újdonságokra mert sok üres hely van még a művészeti piacon. Amit érdekesnek tartok azzal szívesen megismerkedem alaposabban, de úgy gondolom, hogy a számomra érdekfeszítő dolgokat alkotó géniuszok java Európában már csak az alkotásain keresztül érhető el. Legalábbis képzőművészetben ezt érzem.

Hogy látod az artisztika lehetőségeit a virtuális térben? Létrehozhatunk-e olyan tereket, ahol egy virtuális identitás képes a saját művészi tartalmát közvetíteni?

Nem gondolkodom ilyenekben. Engem az internet világának csupán az a hasznos szelete foglalkoztat, amelyben az én művészetem is mozog, és jelen van.

Saját bevallásod szerint mennyire vagy kritikus a munkáddal szemben?

Úgy gondolom, hogy első sorban én magam vagyok saját magam legnagyobb kritikusa, azután pedig a húgom (nevet). Nagyon kritikus és temperamentumos egyéniség vagyok, de ilyenek az oroszlánok (nevet ismét).

Van valamilyen speciális módszered a felkészüléshez?

Rengeteg féle 'ihlet csalogató' módszerem van, de mindig megadom magam a pillanatnak, amikor az ólommal töltött- habtestű-lufi múzsa a vállamra ül, és bekövetkezik a 'nincs megállás' pillanata.

Optimista embernek tartod magad?

Valahol az optimista és a realista között helyezkedem el.

Van-e olyan személyes mottód, ami jól jellemez és szívesen osztasz meg másokkal?

Ez a fantasztikus igazság sajnos nem az én fejemből pattant ki, de a hitvallásom alappillére, hogy "mindig minden körülmények között embernek lenni, és embernek maradni".

Minden alkotó általában meg tud nevezni legalább egy olyan személyt, akit a mentorának tart, aki nagy hatással volt rá. Mesélnél erről Te is egy kicsit?

Posztumusz mesteremnek Salvador Dalít tartom, az életben pedig az a megtiszteltetés ért, hogy Szász István festő, keramikus, és szobrászművésznek lehettem a tanítványa, közel fél évtizeden keresztül. Többek között hálával tartozom Abonyi Nóra művésznőnek is, aki sokat segített középiskolás végzős éveimben újra megtalálni önmagamat.

Miképp hat a szociális kapcsolataidra az életmódod? Honnan van ennyi energiád ennyi mindenre?

Nos, ez eddig a legnehezebben megválaszolható kérdés, Dani most biztosan nagyot hahotázik magában, hiszen ő ismeri, milyen tudok lenni olykor társaságban... (kacag) Tény, hogy nem vagyok az, aki meg akarna felelni mindenféle körülményeknek, én nem félek felvállalni, ha éppen nehéz napom volt, vagy ha éppen majd kicsattanok az örömtől. Az a titkom, hogy mérhetetlenül őszinte és egyszerű ember vagyok, és az emberek gyakran nem tudják hova rakni, hogy nem álarcosom, bár megjegyzem, igyekszem nem bántani másokat a viselkedésemmel. Annyira válok mindig csak bonyolulttá, amennyire a másik fél bonyolítja a dolgokat. Az életmódom nagyon sajátos, de nem gondolom, hogy ez megviselné a szeretteimet. Olykor mindenkinek vannak alkotóként nehezebb pillanatai, de ha az embernek van legalább egy olyan személy az életében, aki a támfal és a minden számára - mint amilyen nekem is van, sőt én azon szerencsések közé tartozom, akinek van négy is az életében -, akkor a legnehezebb időszakok sem fognak eltüntetni a térképről. A szeretteim egyébként egytől egyig valamely művészeti ágban kiemelkedő alkotók, ők inspirálnak, a velük töltött idő megfizethetetlen, innen is a sok energia egy része.

Hogyan bővült, szélesedett a palettád?

Művészetemre jellemző palettámnak alakulását az évek során a tudattalanom intenzív tanulmányozása, és határaim feszegetése szélesítette. Műveimre jellemző az antropomorf alakok ábrázolása, a drapériajáték, rejtelem vagy sejtelmesség, libegő és zuhanó fontos szimbolikával ellátott tárgyak, és erős színhasználat.

A következő félév milyen munkákat tartogat a számodra?

A következő félévben hatalmas projektbe vágtam a fejszémet, de ez egyelőre még titok (nem sokáig ugyan), de velejében fogja megváltoztatni és kitágítani az alkotói világomat és utamat.

Mi az, amit senki nem gondolna rólad?

Nem tudom, mi az, amit senki nem gondolna rólam? Vagy inkább mit nem gondolnak az emberek egy szürrealistáról? Várom a válaszokat tárt karokkal mindenkitől!

Ma is úgy látod, jól döntöttél, hogy ezt az utat választottad?

Más utam nem is lehetne. Az nem az én életem lenne akkor. Úgy gondolom, a lehető leghelyesebben döntöttem, hogy ezt az utat választottam.

Ha lehetne egy szuperképességed, akkor mit választanál?

Az lenne, hogy a Földön minden kisgyermeknek a legboldogabb gyermekkort adhassam meg.

Ha bárhova elutazhatnál hová mennél el legszívesebben?

Több ilyen hely is van, de valószínűleg Ecuadorba a Yasuní Nemzeti Parkba, a Galápagos-szigetekre, illetve valahova Pápua Új-Guinea és Óceánia között megbúvó szigetek valamelyikére.

Tervező, célokat kitűző művész vagy, vagy bízol a sorsban, hogy mindig minden úgyis a megfelelő pillanatban fog elérni?

Tervező, célokat kitűző művész vagyok, akit EZÁLTAL találnak meg - nevezzük a Sorsnak - a Sors által elrendelt fontos momentumok és lehetőségek.

Hogy képzeled el az életedet 10 év múlva?

Nehéz erre a kérdésre pár szóban választ adni, de azt gondolom 10 év múlva már lesz egy boldog házasságom az Emberemmel, és egy töretlenül felfele ívelő művészeti karrierem. Térjünk vissza 10 év múlva újra erre a kérdésre.